Babaváró dietetika

Táplálkozásunk minden életkorban befolyásolja általános egészségi állapotunkat, közérzetünket, sőt, későbbi egészségünkre is alapvető hatással van.

Gyermekekkel foglalkozó dietetikusként tudom, milyen óriási szerepe van annak, ha a helyes táplálkozási szokásokat már az étellel való első találkozáskor megalapozzuk, többek között a megfelelő kóstoltatással. De miért ne kezdhetnénk már a babatervezéskor foglalkozni azzal, hogy a várandós kismama étrendjét a baba fejlődése, jelenlegi és későbbi egészsége szempontjából a legoptimálisabbá tegyük? Mindezek mellett természetesen figyelve arra is, hogy az étrend a kismama számára is komfortos, az ő egészségét is támogató, a hormonális, testi, lelki változásokhoz igazodó és az esetlegesen felmerülő panaszokat enyhítő (pl. reggeli rosszullét, székrekedés) legyen. Emellett figyelembe vesszük az egyéni családi táplálkozási szokásokat, igényeket, illetve a genetikailag örökölhető kórképeket, valamint a várandósgondozás alatt a nőgyógyász által előírtakat.

Babaváró dietetika

Dietetikai tanácsadásunk során tervezetten 3 alkalommal találkozunk online, hiszen minden trimeszterben más-más a tápanyagigény, és máshogyan alakul az is, hogy épp milyen változásokat/tüneteket észlelünk magunkon. Fontosnak tartjuk, hogy a várandósság végéhez közeledve az utolsó tanácsadás alkalmával felkészítsük a kismamát a pici születése utáni időszakra is.

Minden találkozás alkalmával átbeszéljük az aktuális állapotot, jelenlegi étkezési, szociális szokásokat az előzetesen kitöltött kérdőív, étrendi napló alapján, és segítünk egyénre szabottan kialakítani egy tartható, a kismama számára kényelmes étrendet. Gyakorlati tippeket adunk a bevásárlással, ételkészítéssel kapcsolatban is, külön figyelmet fordítva arra, hogy ez a szezonalitásnak megfelelő, költség -és időhatékony, minél egyszerűbben megoldható legyen.

A tanácsadás első alkalommal kb. 1 órát vesz igénybe, a további alkalmak 30-45 percet.

Mikor érdemes hozzánk fordulni?

  • ha szeretnéd a kisbabád és saját magad számára is a lehető legjobb tápanyag-ellátottságot biztosítani a várandósságod alatt

  • ha túlsúllyal/alultápláltsággal küzdesz, és bizonytalan vagy akár az optimális súlygyarapodással, akár az esetleges szövődményekkel, azok megelőzésével kapcsolatban

  • ha valamilyen alapproblémával élsz (pl. IR, PCOS, coeliakia), és szeretnél az állapotodhoz igazodó, és a kisbabád számára is megfelelő szakmai segítséget kapni a táplálkozásodat illetően

  • ha valamilyen diétát követsz (pl. vegán, vegetáriánus) és bizonytalan vagy azzal kapcsolatban, hogy a kisbabád tápanyagellátottsága megfelelő-e, illetve mit tehetsz ennek érdekében

  • ha szeretnél felkészülni a kisbabád születése utáni időszakra úgy, hogy a picúr születése után is egy több évtizedes tapasztalattal rendelkező orvos-dietetikus csapat támogató szakértelme vezet majd végig ezen az úton

  • ha bármilyen kérdés felmerül benned, és szeretnél hiteles, szakmai tapasztalattal alátámasztott válaszokat kapni

Rieger Krisztina

dietetikus

Több évtizedes gyermek gasztroenterológiai-allergológiai megbeszélések, baba-mama táplálási megbeszélések tették világossá, hogy a dietetikai támogatás már későn kezdődik, ha az anyatejes időszak nehézségei alatt, illetve a csecsemőkor, kisdedkor szakaszában kapcsolódunk be szakmai tudásunkkal. Itt olvashat még több információt a Babaváró dietetkiai konzultáció létrejöttéről.